Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A Linköpingi Egyetemen bionikus rózsát készítettek, a cél a fotoszintetizáló rendszerek titkainak a megfejtése.
A bionikus rózsák rugalmas áramközöket tartalmaznak, ezek a növények belsejében foglalnak helyet, vagyis egy élő rózsáról van szó, amiről mindenfajta információt kinyerhetünk így. Gyakorlatilag olyan, mintha egy USB csatlakozóval láttuk volna el a rózsát és az kompatibilis a számítógépünkkel. Mire is lesz ez jó a jövőben? Energiát tudunk nyerni majd a fotoszintetizáló növényekből úgy, hogy nem kell például elégetnünk a tűzhelyben őket, de az egészségügyben is nagy jövője lehet az ilyen organikus anyagoknak és hajlékony elektronikának. Nemcsak a diagnosztikában, hanem műtétek monitorozásában, vagy betegségek fázisainak felfedezésében, sőt a megelőzésben. Nem beszélve arról az agráriumban így lehetne okosan előre tervezni mikor virágozzon egy adott faj, és mikor lehessen leszüretelni a terméseit.
Az ötlet a növénybiológiából ered, ott már régóta szerettek volna elektronikus kapcsolatba kerülni élő növényekkel, a fák belsejét szerették volna lehallgatni, milyen biokémiai folyamatok zajlanak a belsejükben. Kapóra jött az is Svédországban, mint hazánkban is tiltott a GMO növények termesztése és a kísérletek is velük, így maradt a bionikus növény kifejlesztésének az ötlete, mint alternatíva. A növények saját biológiai szerkezetét használják fel, így az elektronikus alkotórészeket a növényben állítják elő, azok szerves részei is lesznek, egyfajta szimbiózisban él a mesterséges elektronikával. Jelenleg még a kísérleti fázis első részében járnak, a xilémbe (fásrészbe) hoztak létre polimer vezetékeket, ezek a vízszállításért felelősek a gazdatestben. A növény a vízben feloldott polimer alkotóelemeket felszívva maga állította elő a szállítócsöveiben ezeket a „vezetékeket”.
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Moszkva élesen reagált Donald Trump Grönlandra és Kanadára vonatkozó igényeire.
Résen lesz az Európai Bizottság.
Az ukrán elnök megerősítette, hogy Ukrajna elkötelezett a NATO-tagság felé.
A felmérések gyanús hasonlóságot mutatnak a hatpárti ellenzék és a Tisza Párt támogatói között.
Vajon mennyire veri át a híveit az, aki Angliában gúnyolódva hanyatlónyugatozik, azt sugallva, hogy ott minden rendben – Magyarország ellenben mindjárt összeomlik? Francesca Rivafinoli írása.
Thierry Breton közölte: ha Romániában megsemmisíthették az elnökválasztás eredményeit, Németországban is meg lehet csinálni, ha netántán az AfD Elon Musk miatt jól szerepelne.
Bár megígérte, nem kaptunk bejelentést Magyar Pétertől, A Tisza Párt elnöke a kitoloncolt moldáv emberecsempészt azonban továbbra is képes felfedezni egy magyarországi közúti balesetben.